Ezer éve nem jelentkeztem már, sőt, sokáig úgy is gondoltam, hogy abbahagyom ezt a blogot. Leginkább azért, mert minden egyes bejegyzésben csak arról írtam, hogy ez milyen szar, az milyen szar, szenvedtem éjjel-nappal és ezt nem akartam. Ráadásul sokszor érzetem úgy, hogy amit írok, amiről írok, az nem is olyan érdekes. Mivel azonban hiányzik, hogy csak úgy írkáljak, ezért megpróbálom újra elkezdeni, hátha sikerül:)
Múlt héten voltam Londonban, Bon Jovi koncerten, annyira de annyira de annyira jó volt, hogy szavakat sem találok. Imádom ezt a faszit, megérte várni rá tíz évet, leírhatatlan élmény volt. A repüléstől nagyon féltem, most ültem először gépen. Nem mondom, hogy borzasztó volt, de nem is lesz a kedvenc közlekedési eszközöm. Ahhoz túl bezárt, túl sok ember van kis helyen és túl félelmetes dolgokat művel az égben. Csodálatos volt mondjuk a táj fentről de nagyon örültem amikor landoltunk:) Maga London gyönyörű volt. Bár azt hittem, hogy esős lesz és szürke és utálni fogom az első perctől kezdve, de nem így volt. Gyönyörű idő volt, harminc fok, mindent megnéztünk a városban, amit akartunk, igaz nagyon gyorsan, de sikerült. A város állandóan pörög, forog, tele van emberrel és gyönyörű szép, szóval visszamennék oda még sokszor. Csak ez a hülye repülés:) A szállásunk is kurva szép helyen volt, egy külső kerületben, mégis nagyon közel a központhoz. És a koncert!!! Valami csodálatos gyönyörű, elképesztő!!! Kid Rock volt az előzenekar, az is nagyon jó volt, igazán fasza hangulatot csinált. Aztán jött Jon, tíz éve vártam erre a percre, úgy sikongattam, hogy na! Nagyon jó volt, régi számokat is játszott, az új albumról is játszott és három órán keresztül le-fel rohangált, meg sem állt, olyan volt, mintha még mindig 18 éves lenne. Szóval a jegy megérte, a várakozás megérte, minden nagyon nagyon nagyon jó volt, bárcsak láthatnám még élőben őket. Remélem fogom is. I love you:)
Most pedig annak örülök, hogy hamarosan vége a munkaidőnek és kezdődik a hétvége, harminc fok lesz, juhéééééééééééééééé, irány a strand!!!
