Érzések

Az elmúlt hét nagyon szörnyű volt. Az első két napban csak sírni tudtam, semmi mást és a barátaimnak írogattam egyfolytában, egy-két bátorító szóért. Aztán szerdán, mikor felkeltem, rájöttem, hogy mennyire erős vagyok és hogy muszáj szeretnem magam, muszáj máshogy fordulnom magamhoz, az életemhez, Pancihoz, a szerelemhez. Vasárnapra beszéltünk meg találkozót, bennem pedig addig sok-sok érzés kavargott. Tegnap végre találkoztunk, de a nagy összeborulás helyett igazából minden bizonytalan maradt. Itthon aludtam én is, ő is, de semmiféle közeledés nem volt közöttünk, bár lehet, hogy ez normális is, hiszen mindketten tele vagyunk bizonytalansággal és sok-sok megválaszolatlan kérdéssel. Ő a bizonytalanabb, és bár szeret, fél attól, hogy megint bántani fogjuk egymást. Én magamat nem féltem, mert tudom, hogy mennyire erős vagyok, tudom, hogy mennyire értékes vagyok és hogy ezt soha de soha többé nem szabad elfelejtenem. Ha ezek után Panci úgy dönt, mégsem tud felém fordulni száz százalékosan, ha nem tud újra kinyílni, akkor emelt fővel távozom, hiszen megpróbáltam mindent. Hihetetlen, hogy az ember önértékelése mennyit változik egy hét alatt, milyen erősen bízom magamban, mióta tudom, igazából csak magamra számíthatok. Bár azért picit félek, mert Panci még mindig nem a régi, félek, hogy talán nem is lesz, mert belesüppedt a félelmeibe, de ezt a csatát saját magával már neki kell megvívnia...

Panci elment

és én úgy érzem magam, mint akin átment egy úthenger. Elvileg csak ideiglenes az elköltözés, de valahol mélyen belül tudom, ő már döntött. Hosszú-hosszú marcangoló, veszekedésekkel teli hónapok után egyszercsak befelé fordult és már nem tudtam kihozni abból az állapotból. Hiába próbáltam szép szóval, cseszegetéssel, kérdéssel, érdeklődéssel, sajnos nem használt semmi. Sosem mutatta ki, hogy bántják a dolgok, bár tudtam, hogy zavarja a sok vita. És egyszercsak robbant, tegnap este. Megrémítette, hogy ennyire bezárkózott, elzárkózott előlem és attól fél, talán ez már visszahozhatatlan. Arra kért, próbáljunk meg külön lenni ezen a héten, hogy ő is tudjon gondolkodni, tisztába jönni az érzéseivel. Most már tudom, milyen érzés az, mikor valakinek kitépi a szívét táncolnak rajta. Tudom, milyen érzés az, mikor tiszta szívből, a világon a legjobban szeretsz valakit, aki szomorú. Milyen érzés az, mikor a másik szemébe nézel és szeretnéd kinyújtani a karodat felé, hogy újra hozzádtaláljon. És milyen érzés egész éjjel azon rágódni, mi lesz, ha már soha többé nem talál vissza. Úgy érzem, túlélhetetlen, úgy érzem, belehalok. Ő az egyetlen ember, akit mindenestül, úgy, ahogy van, tiszta szívből szeretek. És tudom, hogy sokat hibáztam én is, ő is, tudom, hogy voltak olyan dolgok, amikről egyikünk sem tehetett, de egyszerűen nem akarom elhinni, hogy ennyi volt, hogy vége. Azt akarom hinni, hogy a kötünk lévő szerelem elég ahhoz, hogy megmentsük a kapcsolatot. Rá kell jönnie neki is, hogy a szelem nagyon nagy dolog és ha még mindig szeret, akkor vissza kell jönnie hozzám. Egész este sírtunk, tudom, hogy nagyon szeret engem. És most itt fekszem egyedül, a kispárnáján és szörnyen ramatyul érzem magam :(

Depi

Egyszerűen hihetetlen, hogy kitettek a munkahelyemről. Igaz ugyan, hogy gyakornok voltam az oldalnál, lejárt az egy évem és múlt héten beközölték, hogy bocsi, de a HR nem adott pénzt, nem tudja kigazdálkodni, így nem fognak felvenni. Azok után, hogy versenyen indultam, hogy szarrá dolgoztam magam kevés pénzért, hogy kurva sokat tettem itt, nagyon nagyon sokat. És most felajánlották azt, hogy külsőzzek, hogy megoldják, hogy legyen valami. Tudom, hogy ennek is örülnöm kéne, de úgy megdolgoztam a státuszért, huszonhét éves vagyok, szeretnék végre már normális fizetésért munkába állni. Hihetetlenül el vagyok keseredve. A másik meló, amire elvileg felvettek, az meg július elsején indul, de nincs szerződés, csak majd nyáron, mert akkor lesz hivatalos a pozíció. De mi van, ha ott is meggondolják magukat, ha valami közbejön, szóbeli ígéretre nem lehet alapozni. Nagyon nagyon durván magam alatt vagyok, annyira elegem van az álláskeresésből és úgy érzem, hogy most tényleg megérdemeltem volna. De az élet velem mindig kibaszik.....

Van új munkám?

Nem tudom, miért nem érzek eufóriát? Szombaton behívtak egy helyre második körbe, ahol nagyon nagy csoda történt. Arra a pozícióra, amire jelentkeztem, nem vettek fel, de felajánlottak egy másik, magasabb pozíciót. Hihetetlen volt már ez akkor is, főleg, hogy ilyen pozíció még nem volt annál a helynél, most lesz, július elsején kell kezdeni. Éppen ezért a nőcinek még a marketingigazgatóval is kellett beszélnie, aki a héten jóváhagyta a döntést. Csak az a furcsa, hogy bár a nő megígérte, hogy visszaszól, nem szólt és ma írtam neki egy e-mailt, mire felhívott, hogy elfelejtett szólni, hogy igen, jóváhagyta a pasi és akkor mehet a menet. De hogy? Mint? Se szerződés, se semmi. Mondtam neki, hogy szeretném bebiztosítani magam július elsejéig, hogy tudjam, hogy tényleg nem kell már más melót keresnem, mert ez biztos lesz. Mondta, hogy megkérdezi a HR-t erről, de az biztos, hogy át fognak nekem küldeni e-mailben egy levelet a pontos munkakörömről és feltételekről. És én mégsem érzek semmit. Hiszen tetszik nagyon a munka, és úgy vártam, hogy eufóriám legyen és hogy nagyon nagyon boldg leszek, és most mégsem vagyok. Lehet, hogy azért, mert még nem tudom a pontos feladataimat és nem is írtam semmit alá? Nem tudom.....

Öröm

Szeretem Pancit, tiszta szívemből és tudom, hogy ő is engem. Nem tudom mi segített, talán a wellness hétvége, talán a sok beszélgetés, talán a sok együtt töltött idő, talán az elfogadás, megnyugvás, de tudom, hogy nagyon nagyon szeretem őt. És remélem, hogy ő is engem. Örökre.

Holnap nagyon fontos napom lesz, eldől egy munka, amit nagyon szeretnék, gondoljatok rám. Ilyenkor mindig kicsit szomorkodom és magamba szállok, nem szeretem a mindent eldöntő pillanatokat. De most megnézegettem a fényképeimet az elmúlt egy évről és rájöttem, hogy annyira de annyira szerencsés vagyok. Sokminden történt velem az elmúlt időkben és bár pénzem nem volt és ez nagyon idegesített, mégis hihetetlen élményekben és kalandokban volt részem. Hálás vagyok ezért és tudom, hogy megérdemlek már egy igazán jó munkát.

Merengések

Miért van az, hogy mikor két ember találkozik, úgy érzik, eljött az igazi, most végre minden más lesz, vele még az összeköltözés sem tűnik olyan riasztónak. Aztán megtörténik az összeköltözés és még mindig minden szuper, az első este a gangon szürcsöltök finom vörös bort és elszívtok hozzá egy cigit - úgy éreztem akkor, ez a boldogság. Aztán persze jöttek a nehézségek, talán túl sok is egy akkor még fiatal kapcsolatnak. Munkakeresés, egyikünk kirúgása, aztán a műtétem, aztán az én kirúgásom, közben Panci egy éves szenvedése a munkakereséssel, majd engem rúgtak ki és én kerestem munkát. Igen, tudom, hogy az akadályok megerősítik a párokat, hiszen össze kell tartani a nehéz időkben és mi is összetartottunk, de úgy gondolom, hogy később mindkettőnknek elege lett az állandó problémából. Nem tehetett róla egyikünk sem, de valóban így volt. És most, az állandó veszekedések között csak arra tudok gondolni, mennyire szeretett engem ez a fiú még a kapcsolat elején. Most is azt állítja, hogy szeret engem, de én nem érzem. Talán az én hibám? Talán az övé? Nem tudom, de sokat töprengtem már rajta, talán túl sokat is. Persze, tudom, hogy általában a pasik nem annyira érzelgősek, mint a lányok és ebből szempontból én elég nehéz eset is vagyok, hiszen túl szenvedélyes és túl érzelgős, túl érzékeny lány lettem. Igazából szeretek ilyennek lenni, mert legalább mindig izzik valami körülöttem, csak éppen ezért nehéz elfogadni annyira, mikor a másiknál nem látod ezt az izzást. Nyilván túl sok lányregényt olvastam és sok romantikus filmet néztem, de talán a ragaszkodást és rajongást mégiscsak ki kéne mutatni, hiszen a másik csak a szavakból, tettekből ért, főleg, mikor a dolgos és problémás hétköznapok ilyen gőzerővel zabálnak fel minket. Panci azt mondja, hogy ő szeret és hogy szerinte kimutatja azt, amit érez. Szerintem pedig nem, szerintem pedig valami megváltozott, én már nem érzem azt, hogy engem itt imádnak, értem itt rajonganak, hanem inkább sokszor azt érzem, hogy idegesítem a másikat és teher vagyok. Emiatt már én sem izzom annyira, nekem sincsenek buta kis aranyos spontán ötleteim, mert már kezdenek kihalni, emiatt beparázok, emiatt csúnya vagyok, emiatt veszekszem és utána rosszul érzem magam. Emiatt újra pánikolok, emiatt újra hányingerem van, emiatt újra boldogtalannak érzem magam, emiatt újra tehetetlen vagyok. Tegnap éjjel szerettem volna megbeszélni, erre a szóra ő már ugrik. Szerinte felesleges minden nap ugyanazokról a problémákról beszélni, szerinte élni kell csak egyszerűen. Megpróbáltuk, nem ment. Szerintem beszélni kell róla, szerintem ki kell mondani dolgokat, hogy a másik érezze, tudja, hallja, hogy igenis, rá szükség van itt. Hiába próbáltam beszélgetni, a másik oldalról csak nagy hallgatások vagy nem tudomok voltak, majd pedig egy kurva nagy veszekedés, undorító szavakkal mindkét részről, undorító viselkedéssel és besértődéssel. Talán itt kéne keménynek lennem és azt mondanom, oké, semmi gond, ez nem jött össze, elköltözöm? Talán itt kéne azt mondanom, hogy oké semmi gond, próbáljuk meg újra, ezredszerre is? Talán hagynom kéne a problémákat, úgy tenni, mintha nem léteznének és megpróbálni így élni? Mit csináljak? Nem tudom. De az biztos, hogy én nem egy ilyen lány vagyok, aki állandóan hisztériázik, aki állandóan megmondja a magáét, akinek állandóan problémái vannak, aki állandóan lelkizik, és nem olyan vagyok, aki el tudná viselni azt, hogy nem imádják és nem rajonganak érte. Pedig most mégis ilyen vagyok....

Három kívánság

Ma Panci átküldött nekem egy linket, mi szerint, amit ma kívánunk, az sokkal, de sokkal nagyobb eséllyel valósul majd meg, mint máskor. Ezrét hát, hogy végre valóra váljanak a kis vágyaim, leírom, mit szeretnék. Ma tudtam meg ugyanis, hogy oda, ahova már nagyon rég óta szeretnék bejutni, mint újsgáíró, nem vettek fel. Szemétség, de tudom, hogy egyszer lesz egy hely, ahol nagyon várnak majd engem és amit én is nagyon szeretni fogok. Csak találjon már rám végre :)

A kívánságaim, de mindenki tartsa titokban :):) :
- az egészségem maradjon továbbra is ilyen jó
- Pancival szeressük egymást nagyon
- legyen egy fasza, zsír állásom, annyi pénzért, amennyit megérdemlek és olyan főnökkel, akit nem akarok majd megölni KÉRLEK!!!!!!!!!!!

Ti is kívánjatok sokat!!!