I am Sam

Aki még nem látta, azért, aki pedig már látta, azért nézze meg a Nevem: Sam című filmet. Amellett, hogy Sean Penn zseniálisat alakít, maga a történet is nagyon megindító. Egy autista apa egyedül neveli hétéves lányát. Mikor a pici iskolába kerül, a családsegítők elveszik az apjától. A film pedig arról a kemény küzdelemről szól, ahogy egy autista ember küzdeni tud azért, amit vagy akit a világon legjobban szeret, a lányáért. Egyetlen fegyvere van, amit még a bírók sem vehetnek el tőle, ez pedig - bármennyire is elcsépeltnek tűnik - a szeretet. A film vége igazságos, a gyerek végül az apjánál marad, egy felügyelővel kiegészülve.

Annyira szép ez a film, hogy ordítva bőgök rajta mindig:) Nézzétek meg!!!

Szenteste

Sok-sok mindenről írnék még, de legelőször álljon itt a legfontosabb üzenet:

Nagyon nagyon boldog karácsonyt kívánok Mindenkinek!!!!!

Később majd még biztosan írok bejegyzést, legyen szép napotok és kapjatok sok ajándékot!!!

Kisbogyesznak

Mivel a blogodon az utolsó bejegyzésedet nem tudtam kommentelni, itt írom meg, hogy fel a fejjel! Tudom, ezt a legkönnyebb mondani, és sokszor én is utálom ezt hallani. De sajnos ilyenkor nem lehet mást. Ha ismernélek, jól megölelgetnélek!!!!

Rejtsd el jó mélyen az emlékét, magadnak. És ha nagyon hiányzik, akkor megtalálod majd!

Honvágy

Esik a hó, szakad. Alapvetően nem szeretem a hideget, sőt! De ebben a fehérségben van valami szépség: hogy lesz a pici hópelyhekből mindent elborító takaró!
Honvágyam van, nagyon. Egyedül vagyok hétvégén, még két munkanap az évben. Nagyon mennék már haza, a családhoz. A hóesés meghozta a karácsonyi hangulatomat és ezzel együtt a honvágyamat is.
Panci is nagyon hiányzik, jó lett volna elmenni ma hóangyalkát csinálni. Minden évben egyszer belevetem magam a puha hórétegbe és hangos sikoltozás mellett angyalt rajzolok. Szeretnék hógolyózni is, jól megdobálnám. Kár, hogy nincs itt.
Elég volt ebből az évből, haza akarok menni megnyugodni, feltöltődni, kikapcsolódni. Olyan sok mindent akartam még írni, a villamoson annyi minden eszembe jutott, de most csak ennyit tudok írni.

My Blueberry Nights - A távolság íze

Bár 2007-es film, én még nem hallottam róla. Ma viszont betegen, egyedül éppen arra vágytam, hogy egy kedves, elgondolkodtató és érzelmekkel teli filmet nézzek meg. Jó választás volt, nagyon nagyon tetszett.

Röviden az alaptörténete az, ahogy egy fiú és lány, rengeteg eseménnyel, történettel gazdag év után egymásra talál. Barátságnak indult, mély barátságnak, ami végül tiszta szerelemmé érett. Gyönyörű film, rengeteg elgondlkodtató mondattal. Talán leginkább azt tanítja meg, hogy ne legyünk türelmetlenek. Minden történésnek oka van, semmit nem szabad siettetni, ki kell várni és néha kockáztatni kell. El kell engedni magunkat, sodródni az árral, hogy aztán a legmegfelelőbb pillanatban megérezzük, most kell hazamennünk. A film zárómondata valahogy így hangzott: Nagyon sokáig, egy évig tartott átérnem az úton. Nehéz volt, de minden attól függ, ki vár ránk a másik oldalon.

Nem jól idéztem, nem tudom visszaadni szóról szóra, pedig jó lenne. Nem elcsépelt a mondat, mégis megfogalmazza azt, ami a legfontosabb. Mindenkinek ajánlom ezt a filmet!