Újra itt vagyok

Ezer éve nem jelentkeztem már, sőt, sokáig úgy is gondoltam, hogy abbahagyom ezt a blogot. Leginkább azért, mert minden egyes bejegyzésben csak arról írtam, hogy ez milyen szar, az milyen szar, szenvedtem éjjel-nappal és ezt nem akartam. Ráadásul sokszor érzetem úgy, hogy amit írok, amiről írok, az nem is olyan érdekes. Mivel azonban hiányzik, hogy csak úgy írkáljak, ezért megpróbálom újra elkezdeni, hátha sikerül:)

Múlt héten voltam Londonban, Bon Jovi koncerten, annyira de annyira de annyira jó volt, hogy szavakat sem találok. Imádom ezt a faszit, megérte várni rá tíz évet, leírhatatlan élmény volt. A repüléstől nagyon féltem, most ültem először gépen. Nem mondom, hogy borzasztó volt, de nem is lesz a kedvenc közlekedési eszközöm. Ahhoz túl bezárt, túl sok ember van kis helyen és túl félelmetes dolgokat művel az égben. Csodálatos volt mondjuk a táj fentről de nagyon örültem amikor landoltunk:) Maga London gyönyörű volt. Bár azt hittem, hogy esős lesz és szürke és utálni fogom az első perctől kezdve, de nem így volt. Gyönyörű idő volt, harminc fok, mindent megnéztünk a városban, amit akartunk, igaz nagyon gyorsan, de sikerült. A város állandóan pörög, forog, tele van emberrel és gyönyörű szép, szóval visszamennék oda még sokszor. Csak ez a hülye repülés:) A szállásunk is kurva szép helyen volt, egy külső kerületben, mégis nagyon közel a központhoz. És a koncert!!! Valami csodálatos gyönyörű, elképesztő!!! Kid Rock volt az előzenekar, az is nagyon jó volt, igazán fasza hangulatot csinált. Aztán jött Jon, tíz éve vártam erre a percre, úgy sikongattam, hogy na! Nagyon jó volt, régi számokat is játszott, az új albumról is játszott és három órán keresztül le-fel rohangált, meg sem állt, olyan volt, mintha még mindig 18 éves lenne. Szóval a jegy megérte, a várakozás megérte, minden nagyon nagyon nagyon jó volt, bárcsak láthatnám még élőben őket. Remélem fogom is. I love you:)

Most pedig annak örülök, hogy hamarosan vége a munkaidőnek és kezdődik a hétvége, harminc fok lesz, juhéééééééééééééééé, irány a strand!!!

Újra drukk

Ma állásinterjúra megyek, kettőre. Pr-es, szövegírós munka, volt már próbafeladat, amit megcsináltam. A marketing igazgató hívott tegnap, hogy több, mint kétszázan jelentkeztek és csak öt embert választottak ki, az egyik én vagyok. Magas fizetés van, cafetéria, bejelentett állás és csak negyven percet kell utazni. Hát nagyon tetszene. Nem szerkesztőségi munka ugyan, de pörgős és itt is kellene írni. Hiába nagyon jó elismerés az, hogy az ötben benne vagyok, de innen nagyon nehéz elsőnek lenni. Főleg, hogy marketinges és pr-es tapasztalatom nagyon minimális van. Szóval izgulok mint az állat, drukkoljatok nekem ezerrel. Aztán este majd beszámolok a fejleményekről!

Beszámoló

Húh, már nagyon régen jelentkeztem. Kemény két hónap van a hátam mögött, rengeteg minden történt, jó is, rossz is. Az egyik legjobb, hogy Pancinak állása lett, már két hete melózik. Igaz ugyan, hogy még mindig csak pakol és a konkrét mérnöki munka nem kezdődött el, de ezért is megkapja azt a fizetést és ez a lényeg. Azért remélem a főnöke hamarosan feladatok elé állítja, mert nehezen bírja, ha nem kell semmit csinálnia. Én is ilyen vagyok. Akkor inkább legyen sok munka, minthogy semmi sem. Unatkozni nyolc órában nagyon szar.

Nekem is lett munkám. A Ringier kiadó egyik női oldalánál, a www.pink.hu-nál vagyok újságíró. Sajnos ez még nem főállás, hanem egy gyakornoki státusz, amin kinevelik az író palántákat és utána felveszik állandó szerkesztőnek. Ez a cél, úgyhogy a kevés pénzből amit ezért kapok, fogösszeszorítással ki kell jönnöm. Eleinte nagyon bántott, előző héten el is voltam emiatt keseredve. De ma már kijött két cikkem is az oldalra, írhatok, megdícsérnek, nem ordítanak velem, barátságosak, úgyhogy teljesen megnyugodtam. Igaz, hogy lemondással jár, de meg fog térülni ez az időszak, tudom. És ezt kell szem előtt tartanom. Ha jót akartok tenni velem, akkor facebookon jelöljétek be majd a pink.hu-t, legyetek a rajongója, hogy ezzel is növekedjen a látogatottság, a klikkelésszám.

A volt munkahelyemen túltettem magam, igaz, hogy nehéz volt és kemény hetek voltak. De most már tudok róla normálisan is beszélni, sőt, a legjobb érzés az, hogy az élet végül engem igazolt. És ez a legjobb az egészben. Azóta is járok pszichológushoz, amit nagyon szeretek. Bár a problémáim még nem oldódtak meg, de már kétszer is volt olyan, mikor alkalmazni tudtam magamon a terápiát. Örülök, hogy rátaláltam erre a doktornőre, nagyon kedves, nagyon szeretem. Nem akarok semmit elkiabálni, de egy picit mintha most egyenesbe jönnének a dolgok. Csak maradjanak is így. Addig pedig olvassátok a pink.hu-t:)

áááááááááááááááááááá

És igeeeeeeeeen!!!!!! Pancié az állás!!!!!!!!! JUhuuuuuuuuu, köszönöm a sok pozitív gondolatot!!!! Most elmegyek és iszom egy-két pohárkával!!!

Újra itt

Újra itt vagyok, eddig nem nagyon tudtam leírni a fejleményeket. Most viszont minden olvasómat arra kérem, hogy küldje a pozitív energiákat, Pancinak ugyanis holnap dől el, őt vagy a másik srácot választják-e a mérnök értékesítői pozícióra. Nagyon kell már neki ez az állás, hogy végre újra magára találjon. Izgulok, drukkolok, titkon remélek. Muszáj, hogy végre mellék álljon a szerencse és megkapja azt, amit már olyan rég óta megérdemelt. Úgyhogy kérlek Titeket, küldjétek az energiát:)

Nálam a helyzet változatlan, sokkal inkább aggódom Panciért, mint magam miatt. Sok-sok interjún vagyok már túl, írtam próbamunkákat, jövő héten pedig megyek egy interjúra, ami nagyon tetszene, remélem lesz is belőle valami. Nem csak azért lenne jó már minél előbb munkát találni, mert titkon még abban reménykedek, idén is el tudunk menni a tengerhez (tudom, gáz, hogy most is erre gondolok), hanem azért is, mert tegnap óta pszihológushoz járok. Nem bírtam már tovább a szorongást, a folytonos hányingert és éjjeli pánikrohamokat, úgyhogy a kezelőorvosom tanácsára elmentem tegnap Julika nénihez. Nagyon aranyos a néni, szerintem a hatvanhoz közelít és állítása szerint legalább már százötven éve diplomázott. Mikor odamentem, úgy gondoltam, talán el is fog küldeni, hiszen semmi olyan dolog nincs most, ami igazán felzaklatna a munkanélküliségen kívül, azt meg úgyis csak egy új munkahely tudja megoldani. Viszont pár perc és néhány érdekes, cselek kérdés után, kis sírásban törtem ki, a lelkemet mégis nyomják még a közelmúltban történt események nyomai. Meg kell tanulnom relaxálni, jóban lenni önmagammal, hogy újra az az életvidám, kemény csaj legyek, mint aki nem is olyan régen voltam. Kaptam házifeladatot is a dokinénitől, ma reggel már gyakoroltam is. Muszáj munkát találnom, mert jövő héten újra mennem kell és nem kicsit drága sajnos egy foglalkozás. De muszáj mennem.

Szóval akkor, pozitív energiákat Pancinak és mindenkinek legyen nagyon szép napja, mindjárt itt a tavasz és végre előkerülhetnek a szoknyák a szekrények mélyéről!!!!

Szakítás

Egyszer ennek is el kellett jönnie. Hétvégén már a levelezésbe sem tudtam belépni, ma pedig már láttam a facebookon, hogy megérkezett az utódom. Sokat nem vártak, a helyem még ki sem hűlt szinte, de máris megérkezett az újabb áldozat: a contant manager. Persze ő már egy menőbb kategória az én junior újságírómhoz képest. Eddig is szar volt a kirúgás, de ma még szarabb. Bár eddig is az volt, de ma már tényleg végérvényesen véget ért egy másfél éves időszak, annak minden jóságával és szomorúságával. És bár valóban utáltam a főnökömet, azért sok mindenkit szerettem ott és a munka is adott sokszor boldog perceket. Fura, szinte olyan érzés, mint egy szakítás. Másfél év hosszú idő. És a kilátások nagyon rosszak. Szomorú vagyok.

Julie és Julia

Nem tudom, ki látta már ezt a filmet, de ha még nem néztétek meg, mindenképpen tegyétek meg. Első körben azt hittem, ez is valami romantikus lányos film lesz, de mikor elkezdtem nézni, rájöttem, hogy tévedtem. Nagyon jó film, jól felépítették, és bár néha picit túl hosszúnak találtam, nagyon érdekes volt. Két eltérő, teljesen más ember, akik között ráadásul legalább hatvan év van, egy valami mégis összeköti őket: a főzés öröme. Mindeketten keresték a helyüket a világban, aztán a főzés megmutatta nekik az utukat. Nem akarok részletesen belemenni a film témájába, így talán nem is tűnhet túl érdekesnek, de a mélyebb tartalma az.

Szeretném, ha én is - hasonlóan hozzájuk - magamra találnék. Talán ezért is érintett meg ennyire ez a film, ezért találtam ennyire jónak, érdekesnek. Az életet legtöbbször tényleg a véletlenek irányítják: ki tudja, mi lesz belőlem? Talán tényleg az írás za én utam, vagy valami teljesen más? Ha hatvan év múlva visszatekintek erre az időszakra, mit látok majd? Elégedettt leszek azzal, amit elértem vagy örökre az a lány maradok, aki kergette az álmait, de sosem tudta megvalósítani? Vajon megtalálom majd a boldogságot és elégedettséget egy olyan munkában is, aminek nincs köze az íráshoz? Meddig érdemes még ezt az álmot kergetni? Bár tudom, érdemesnek mindig érdemes. De talán nem lenne-e több értelme, nem vezetne-e boldogsághoz az, ha keresnék, találnék valami mást is, ami kielégít szellemileg és lelkileg is? Vajon létezik ilyen? Hát sok-sok kérdés, amikre most még nem tudok válaszolni. Talán majd hatvan év múlva....

Életjel

Már akartam írni előző héten is, de erőm az nem volt hozzá. Kisbogyesz nagyon jól esett a kommented, jelentem, élek még, itt vagyok. Nem telnek még túl jól a napjaim a "szakítás" óta, bármennyire is gyűlölöm az ex-főnökömet. Másfél év azért mégis csak másfél év, kb. olyan ez, mint a szakítás. Magát a munkámat szerettem, a főnökömet ugye kevésbé, ez azért eléggé ellehetetlenítette a melót. Vannak jobb és vannak rosszabb napjaim, néha derűsen, máskor borúsan látom a jövőt. Főleg, hogy Pancinak sincs még munkája. Úgy gondolom, hogy sikerszéria következik most, mert ennél már nem lehet lejjebb, muszáj, hogy most már egyenesbe kerüljünk és gondtalan fiatal szerelmesek legyünk. Most éppen pozitív szakaszban vagyok, kb péntek óta, remélem ez a napokban sem fog változni. Munka az kevés van, főleg újságírói, de azért beadom minden lehetőségre, hátha hátha hátha.

Sajnos mostanában, mióta ilyen szar a hangulatom, nagyon sokszor pánikrohamom van. Főleg éjjel tör rám, leginkább akkor, mikor egyedül alszom. Nem részletezném milyen érzés, mert valahol szégyellem is, hogy ennyire görcsösen félek a hányástól, a rosszulléttől, a torokszorító érzéstől. Valahol jó is lenne kibeszélni, kiírni. Majd talán egyszer.

Megpróbálok gyakrabban jelentkezni mostantól, még ha nem is történnek nagy események az életemben, de azért majd írok.

Totál mélypont

Ma kirúgtak. "Szakmai okokra" hivatkozva. Ennél már talán nem lehet lejjebb.

Szülinap

Vasárnap lesz a szülinapom. Minden évben úgy várom azt a napot, amikor megszülettem. Biztos később, idővel már nem fogok annyira örülni annak, hogy egy évvel öregebb lettem, de most még nagy dolgot tulajdonítok neki. Emiatt minden évben bulit is szervezek :) Idén is nagyon készültem rá, több okból is. Ez a szülinap valamiért sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint eddig bármelyik. Valamiért azt gondolom, hogy ez a nap lezárja majd és elfeledteti az előző évet, a műtétet és az azzal járó borzalmas hónapokat, félelmet, rossz érzést. Nem akarom többé azokat a napokat, nem akarok éjjel ezzel álmodni, nem akarok többet szomorkodni. Szóval ezért nagyon várom a vasárnapot. Bár sok-sok barátom nem tud eljönni, azért én mégis nagyon várom. Legyen ez egy sokkal jobb év!!!

Vááááááááááááááááááá

Nem hiszem el, hogy látni fogom őket élőben!!!!!!!!!! Minden nap egyre jobban izgulok :P Egy parám van amúgy: a harmadik legdrágább helyre vettem jegyet, ami a színpad jobb oldalán lévő lelátón van, ülőhelyek. De ugye nem fog mindenki ülni? Remélem egy ilyen koncerten hozzám hasonlóan mindenki tombolni akar majd. Ugye? Mondjátok, hogy ugye???

Padló

Annyira szomorú vagyok, tehetetlen, tanácstalan és dühös. Nem akar Pancinak összejönni a munka, nem tudom miért nem jön már végre. Hitegetés, készülődés, várakozás, beleélés - aztán meg semmi. Vagy csak a folytonos várakozás. Érthetetlen, hogy egy jó kiállású, okos, művelt, jó egyetemet végzett mérnök ember nem talál magának munkát Pesten. Több mint száz helyre elküldött, többnyire válasz nélkül maradt önéletrajzok, kilátástalanság. Most már elérte a totális rossz kedve, a kétségbeesés, a düh, amit teljesen megértek. És most pedig én állok tanácstalanul: mit tegyek? Mert a szavak már semmit nem használnak, picit sem nyugtatják meg, sőt. Bennem meg marad a folytonos aggódás és most már a düh is, hogy miért nem lehet végre minden úgy, ahogy mi szeretnénk? Miért nem klappolhat minden?

Olyan jó lenne, ha végre mindketten megtalálnánk a helyünket, a kapcsolatunk is egészen más lenne. Semmi mást nem kívánok jobban, mint hogy végre találjon magának egy állást, egy olyat, amit szívesen csinál. Hogy találja meg a helyét a világban és legyen ugyanolyan önfeledt, magabiztos és jó kedvű, mint annak idején. Menni fog.

Rómeó és Júlia

Láttam már amerikai filmben, olvastam magyar fordításban és eredetiben, de még sohasem láttam balettban. Tegnap estig. Ajándékba kaptuk Pancival a jegyeket, nagyon izgatottan vártuk az előadást. Már maga az Opera is tisztára felvillanyozott, hiszen még sosem jártam ott. Kicsíptük magunkat rendesen, úgy, ahogy azt illik és szépen átgyalogoltunk a kb. 500 méterre lévő Operához. Ahogy odaértünk, én csak tátott szájjal tudtam ámulni és bámulni, annyira gyönyörű ez az épület. Kívülről is szép, de belülről még csodásabb. Egy földszinti páholyban ültünk, egyszerűen le sem tudtam venni a szemem a hatalmas csillárokról, a díszpáholyról, a kisestélyibe öltözött gazdag nőkről, férfiakról.

Bevallom őszintén, hogy se operát, se operettet, se balettot nem láttam még. Picit féltem is tőle, hiszen olyan idegen volt ez a világ. De tegnap este valami örökre megfertőzött. Egyszerűen gyönyörű volt minden. Elkezdődött a zene, halkan, lágyan, finoman, a táncosok pedig követték a zenészek minden rezdülését. Hihetetlen, hogy - bár senki nem beszélt egy szót sem a három órás előadás alatt- mégis mennyire beszédes volt a testmozgás, a mimika. Nem tudom, talán ha nem ismertem volna magát a történetet, lehet, hogy néhány részt nem értek, de így magával ragadott a zene, a táncos lábak és teljesen megszűnt a külvilág.

Mikor vége lett az előadásnak, negyed órán keresztül tapsoltunk, a táncosok pedig türelmesen jöttek ki-be, hajlongtak. Aztán a felső páholyból valaki virágcsokrokat dobott a színpadra, mint később kiderült, a Júliát alakító Felméry Lilinek. Azt az előadás alatt is láttuk, hogy a főszereplő fiatalok alig húszévesek, néha ámulva figyeltem, miket csinálnak a saját lábaikkal, hova rakják őket és hogy mennek le spárgába egy pillanat alatt. Arcukon semmi fájdalom, olyan természetesen rakosgatták a testrészüket számomra szinte elképzelhetetlen helyekre, hogy az valami hihetetlen.

Na, itthon az interneten utána is néztem, mit írnak a két fiatalról. Kiderült, hogy a Júliát alakító Felméry Lili tényleg maximum húszéves lehet, aznap este debütált az Operában, nyert már számos versenyt és csodaszép lány. A Rómeó bőrébe bújt Simon István 22 éves, Drezdában táncol hivatásosan. Hát minden elismerésem előttük, de tényleg. Ma este is ők játszanak, legszívesebben ma is megnézném őket. Azt tervezem, hogy Lilivel interjút is készítek, annyi minden eszembe jutott az előadás alatt. Például az, hogy hogy tud ilyen hosszú ideig lábujjhegyen járni. Oké, oké, hogy ez a szakmája, azért van a színpadon, mert meg tudja csinálni, de akkor is egy csomó kérdés eszembe jutott. Fel is veszem vele a kapcsolatot és felteszem a kérdéseket.

Tegnap este arra is rájöttem, hogy Primadonna szeretnék lenni. Igaz, hogy ezzel már elkéstem, de álmodozni azért lehet. Szívesen lennék táncos, minden este előadnék, virágcsokrot kapnék el, élvezném a tapsvihart!!!! Este csináltam is egy-két balett lépést Pancinak, de szerinte még sokat kell gyakorolnom.

Orad, Te is eszembe jutottál az előadás alatt. Olyan izgalmas volt nézni a zenészeket, akik készültek, fújtak, vontak, hangoltak (vagy hogy kell mondani) még az utolsó pillanatban is, ahogy együtt dolgoztak, minden rezdülésük összehangolt volt, ahogy figyeltek a karmesterre. Elképzeltem, ahogy Te is ott játszol, talpig ünneplőben, annyira szép volt!!!

Valóra válik egy álom

Még magam sem hiszem el teljesen, de júniusban végre teljesül az egyik legnagyobb álmom. BON JOVI KONCERTRE MEGYEK LONDONBA!! Nem tudok egyszerűen mással foglalkozni, másra gondolni egész nap, csak arra, hogy végre láthatom őket és tombolhatok rájuk. Már mindent kinéztem, jegyárakat, repjegyeket. Hétvégén mindent le is foglalok és aztán nincs megállás!!!!!

Avatar

Először ugyan elzárkóztam tőle, sőt, az első bemutató után egyenesen írtóztam ettől a filmtől, de később már annyit hallottam, olvastam róla, hogy elterveztem, mindenképpen megnézem. Így is tettünk tegnap este Pancival, megnéztük 3D-ben. Gyönyörű volt. Egyszerűen szavakkal el sem tudom mondani, milyen vizuális élményt jelentett ez a film. És bár James Cameron tipikus hállivúdi sztorit gyártott a filmből, egy percet sem untam a 166-ból.

A legtöbb embernek tetszett az Avatar, sokan azonban forgatókönyv és az alapsztori miatt kicsit gagyinak, van aki egyenesen nézhetetlennek tartja a filmet. Mivel én romantikus alkat vagyok, ezért engem nem zavart annyira, hogy mindenféle - előre sejthető - szerelmi szál és csavar benne volt a filmben. Néha annyira hihetetlen látvány volt, hogy hangosan beszéltem a moziban. Hihetetlen, hogy itt tart ma a technika. És az is, hogy James Cameron már megint olyat alkotott, amit mások nem. Nagyon nagy film, megnézném máskor is szívesen.

Egyet viszont nagyon nem értek. Mennyit beszéltek a h1n1 miatt arról, hogy céges bulikat napolnak el, hogy ne rendezzünk mikulás ünnepséget, ne puszilkodjunk másokkal, de a 3D-s moziban a szemüveget használat után vissza kellett adni. Nem hiszem, hogy mind az ezer vagy még több szemüveg egyenként le fogják fertőtleníteni használat után és a következő használat előtt. Ez elég érdekes volt. De a filmet mindenki nézze meg!

Eltűntem

Picit mostanában eltűntem, pedig már úgy rákészültem, hogy írok majd mérleget az elmúlt évről. De mivel leginkább csak rossz dolgokat tudtam volna írni, ezért inkább ezt kihagyom. Persze történt sok jó is velem, de alapvetően egy igen szar év volt a tavalyi. De sebaj, mert már itt is egy újabb év, ami csak jobb lehet, tele váratlan fordulatokkal, meglepetésekkel és sok-sok jó dologgal!!!

Megpályáztam egy munkát, úgyhogy drukkoljatok!!! És Pancinak is, mert most már kettő nagyon fontos lehetőség előtt áll, valamelyiknek sikerülnie kell!!!!

És légyszi valaki mondja meg, hogy hogy kell html-kódba beleszerkeszteni a jútúbos video kódját!!!