Veszekedni nem jó dolog. Főleg úgy, ahogy mi szoktunk egymással. Nem minden nap persze, de ha összezördülünk, annak nagyon csúnya vége lesz. Mindketten makacs, vehemens emberek vagyunk, én ráadásul tele érzelemmel, úgyhogy ha elszakad a cérna, akkor itt a vég. Mindig ugyanazon megy a vita: nem egymással van bajunk, hanem azzal, hogy hergeljük egymást, ingereljük, nem engedünk, makacskodunk, és aztán kiborul a bili. De tegnap valami olyan dolog történt, ami eddig még csak egyszer. Szörnyen bántottuk egymást. Már szinte az utolsó pillanatig húztuk egymás idegeit, ment a vitatkozás, okoskodás, hergelés.
Fáj. Fáj a veszekedés, de még jobban fáj ma, hogy bántottam. Bántottam, pedig úgy de úgy szeretem. És a sok sok veszekedés után egyszer csak felüti a fejét a félelem ostoba szörnyetege: vajon meddig bírja még? Vajon meddig bírom még? Vajon megoldódik ez a vihar?
Biztosan tudom, hogy szeretem, így a félelmekre magamban biztos igent válaszolok, és csak reménykedni tudok, hogy valahol mélyen ő saját magában is ezt a szót rebegi.
Sosem fogom többé bántani.
Már kommenteltem egyet, de nem jelent meg. Megpróbálom megint leírni. :)
VálaszTörlésMost olvastalak vissza, mert elfelejtettem elmenteni a blogodat! Bocsánat.
Bár mi nem szoktunk ennyire veszekedni, hergelni, ingerelni, mégis értem, mire gondolsz: belül bennem is az rebeg, hogy meddig bírja? (általában azt, hogy meddig bírom, azt nem szoktam, mert az tiszta bennem, hogy szeretem)
Ilyenkor rájövök, hogy egy barom vagyok.
De szerintem amíg rájövünk, nincs baj. Gondolom, még nem késő Nálatok sem!
Úgy örülök, hogy idetaláltál :) Bár nem gyakran frissítek, és lehet, hogy a témák sem éppen népszerűek, de azért jó tudni, hogy valaki olvas:)
VálaszTörlésEgyetértek veled. Amíg rájövünk, hogy rossz úton vagyunk, és tudunk tanulni a hibákból, addig nincs baj:)
Megnéztem a képeket a blogodban, nagyon jól néztek ki együtt :)
köszönöm! Remélem, hogy mára minden oké arra is! :)
VálaszTörlés