2009. október 19., hétfő

Igazság vagy beletörődés?

Igaz, hogy megfogadtam, hogy a saját munkahelyemről nem fogok írni, de most mégis felvetődött egy olyan kérdés, ami mellett nem tudok elmenni szó nélkül. Az alaphelyzetet gyorsan felvázolom: hárman vagyunk egy csapatban. Az egyik tag, Ábrahám (kitalált név) évek óta együtt dolgozik a főnökkel, régen jóban voltak, mára már ő is kiismerte, nem kedveli. Mégis mindig kedves vele, lavírozik, stb. Van a főnök, akivel volt egy nézeteltérésem még májusban, azóta nem tudok ebből kikeveredni, a kapcsolatunk semleges, de inkább szar.
Pénteken volt céges bulink, ami előtt Ábrahámmal elmentünk kocsmázni. Szóba jött az, hogy én kiállok magamért, kiálltam a botrány (kórházos ügy) idején is. Ő ezzel szemben pedig lavírozik, ami miatt sokszor szarul érzi magát. És ez a dolog elgondolkoztatott. Vajon, melyik a jó hozzáállás? Az, amikor az ember számba veszi a körülményeket (gyerek, hitel, lakás, stb.) vagy az, amikor annyira nem tudja elviselni az igazságtalanságot, hogy elmondja a véleményét? Ezzel ugyan leginkább azt éri el, hogy bele tud nézni a tükörbe, a másik oldalon pedig azt, hogy szar a munkakapcsolat a főnökkel, fizetésemelésről ne is álmodjon, nehezebb az élete. Melyik éri meg hosszú távon? Melyiktől alszunk el nyugodtan?
Bevallom, hogy elgondolkodtam. Nem azért, mert úgy érzem, talán engednem kellene. Nem, ezt sosem tenném. Hanem talán azért, mert most már szem előtt kellene tartanom a saját jövőmet, arra gondolni, hogy nagyobb albiba akarunk egyszer költözni, hogy félre tudjak tenni, hogy előrébb léphessek. És bevallom, hogy felmerült bennem az a kérdés is, talán nem túlzom-e el ezt a nagy igazság-vágyat? Talán nem vagyok-e túlzottan megsértődve?
Egész hétvégén ezek a kérdések foglalkoztattak, aztán tegnap este felhívtam aput. Tudtam, hogy ő is úgyis a szemembe mondja, ha szerinte túlzásba esek. És azt mondta, amiben titkon reménykedtem is: nem szabad feladnom magam. Nem vétettem, nem tettem semmi rosszat, nem játszhatom meg magam. Engem sosem a pénz érdekelt (persze jó lenne, ha több lenne), hanem az elismerés, az alkotás, az igazság, a szép. És ez ellen küzdeni kell, még ha ára is van. Hogy este bele tudjak nézni a tükörbe, hogy ne aludjak nyugtalanul. Még ha ennek ára is van.

Ti mit gondoltok?

7 megjegyzés:

  1. Nehéz kérdés. Én az ellenkezőjét teszem. Sem a munkatársammal, sem a főnökömmel nem konfrontálódom. Azonban a lelkemnek - ahhoz, hogy nyugodt legyen - ahhoz az kellene, hogy felvállajam nézeteimet, és kiálljak az igazamért. Azonban én a munkahelyemen a legkisebb "hal" vagyok, és úgy gondolom, jelen helyzetben nem lenne túl jó, ha állás nélkül maradnék. Mindenesetre, ha nem olyan világban élnénk, ahol a kicsit eltapossák, a nagy pedig tudja: bátran megtehet mindent, gátlástalanul a kisebbel. Ha ez megszűnne, talán nyugodtabbak és boldogabbak lennénk. Addig szerintem a legtöbben a túléléssel küzdünk a munkahelyünkön. (Zárójelben jegyzem meg: szerintem igazad van)

    VálaszTörlés
  2. szerintem jól csinálod. Fiatal vagy, és ezer cél van még előtted.
    De én (ugyanúgy fiatalon, ezer céllal) valahol megértem Ábrahámot is, mert ha jól értem, nála gyerek-hitel, stb. Ő már nem csak magáért felelős... Amíg így biztos a helye, és a jövője (a gyerek jövője) és amíg ezt lehet csinálni, addig szerintem nem is tud mást tenni. Vagy másik állást keres...
    Szóval egyetértek Veled, ne add fel magad (Meg Apuddal) csak valahol megértem Á-t is. De nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, mint ő...

    VálaszTörlés
  3. ui: szerintem rossz az órád, mert 11:39 van, nem 2:39!!!

    VálaszTörlés
  4. Köszi a sok hozzászólást, kíváncsi voltam, hogy ki mit tenne. Sokat lehetne erről még írni, mert nagyon elgondolkodtató téma. És milyen igaz, hogy a munkahelyen leszünk igazán felnőttek ....

    Orad: nem tudom átállítani az órát :) Sőt, még mindig nem tudom azt sem, hogy tudok videot feltölteni.

    VálaszTörlés
  5. Na talán most sikerült átállítanom :)

    VálaszTörlés
  6. nálunk videót úgy kell (a freeblogban) hogy be kell menni a bejegyzés html-változatába, és oda kell beilleszteni a youtube-on az embed-kódot. De életemben nem mentem még blogspotos blogba bele...

    VálaszTörlés
  7. Most már értem Orad amit írtál a html- kódokról. Ezt megtaláltam. Viszont azt nem tudom, hogy hova kell beírni az embed kódot? Ebben tudsz segíteni? Előre is köszi

    VálaszTörlés