2010. április 12., hétfő

Beszámoló

Húh, már nagyon régen jelentkeztem. Kemény két hónap van a hátam mögött, rengeteg minden történt, jó is, rossz is. Az egyik legjobb, hogy Pancinak állása lett, már két hete melózik. Igaz ugyan, hogy még mindig csak pakol és a konkrét mérnöki munka nem kezdődött el, de ezért is megkapja azt a fizetést és ez a lényeg. Azért remélem a főnöke hamarosan feladatok elé állítja, mert nehezen bírja, ha nem kell semmit csinálnia. Én is ilyen vagyok. Akkor inkább legyen sok munka, minthogy semmi sem. Unatkozni nyolc órában nagyon szar.

Nekem is lett munkám. A Ringier kiadó egyik női oldalánál, a www.pink.hu-nál vagyok újságíró. Sajnos ez még nem főállás, hanem egy gyakornoki státusz, amin kinevelik az író palántákat és utána felveszik állandó szerkesztőnek. Ez a cél, úgyhogy a kevés pénzből amit ezért kapok, fogösszeszorítással ki kell jönnöm. Eleinte nagyon bántott, előző héten el is voltam emiatt keseredve. De ma már kijött két cikkem is az oldalra, írhatok, megdícsérnek, nem ordítanak velem, barátságosak, úgyhogy teljesen megnyugodtam. Igaz, hogy lemondással jár, de meg fog térülni ez az időszak, tudom. És ezt kell szem előtt tartanom. Ha jót akartok tenni velem, akkor facebookon jelöljétek be majd a pink.hu-t, legyetek a rajongója, hogy ezzel is növekedjen a látogatottság, a klikkelésszám.

A volt munkahelyemen túltettem magam, igaz, hogy nehéz volt és kemény hetek voltak. De most már tudok róla normálisan is beszélni, sőt, a legjobb érzés az, hogy az élet végül engem igazolt. És ez a legjobb az egészben. Azóta is járok pszichológushoz, amit nagyon szeretek. Bár a problémáim még nem oldódtak meg, de már kétszer is volt olyan, mikor alkalmazni tudtam magamon a terápiát. Örülök, hogy rátaláltam erre a doktornőre, nagyon kedves, nagyon szeretem. Nem akarok semmit elkiabálni, de egy picit mintha most egyenesbe jönnének a dolgok. Csak maradjanak is így. Addig pedig olvassátok a pink.hu-t:)

2 megjegyzés:

  1. Jajj, de szuper! Jó, hogy végre van állásod, örülök neki, annak pedig még jobban, hogy itt van előrelépési lehetőséged és nem bántanak. Nagyon megérdemelted, és valahol éreztem, hogy ilyen dolgok miatt nem írsz. Én facebookon tuti bejelölöm az oldalt. Már a kedvenceim közé is pakoltam. Ha gondolod, majd te is jelölj be, tudom hogy wiwen már lecsekkoltál, de még mindig nem jelöltél be :P :) A fizu miatt meg elhiszem, hogy nem örülsz annyira. sajna a fogtechnika (én igy hivom) nem jó, de ha nincs más, akkor muszáj. Kitartás, lesz ez jobb is!

    A dokinéni pedig jó, hogy ennyit segít neked, és kitartás minden rendben lesz! ;)

    VálaszTörlés
  2. én is örülök ennek a beszámolónak.
    Olvasgattam is az oldalt, meg rá is kattintottam rajongás céljából!
    hamarosan Pancinak is beindul, nem pakolgatni, meg unatkozni vették fel, az aztán biztos!!!

    VálaszTörlés