Égkék szemek, egy-két szó. Már csak ez maradt, jó mélyen elraktározva. Talán ha nagyon erősen koncentrálok, még az illatát is fel tudom idézni. És még jobban, még erősebben vágyakozom utána. Sokszor annyira tud fájni egy ember hiánya, pedig sosem volt a mindennapom része. De egy nagyon erős biztos pont, aki mindig úgy szeretett, ahogy vagyok. És én is őt, ugyanúgy. Szörnyen félek attól, hogy egyik reggel úgy kelek fel, hogy már nem is emlékszem rá. Mi lesz, ha már nem jut eszembe minden nap?
Elcsépelt szavak, elcsépelt gondolatok, de mégis sokszor hatalmas erővel zúdulnak rám. A kórházi ágyon fekve sokszor elképzeltem – talán hallucináltam a gyógyszerektől – hogy ott ül az ágyam mellett. Ha ott lett volna, meg sem kellett volna szólalnom, úgyis tudta volna, hogy mit érzek, hogy mi fáj. Tudta volna, hogy a sebnél sokkal jobban fáj ott belül és sok-sok kérdés marcangol.
Sosem voltak nagy beszélgetéseink, sosem mondtuk ki szavakkal, mi bánt. Mégis mindketten tudtuk a másikról, ha fáj valami. Leginkább akkor hiányzik olyan kegyetlenül, amikor ilyen perceim, napjaim vannak. Amikor azt szeretném, ha átölelne, és nem kellene magyaráznom, hogy miért rossz még most is sokszor a kórházban töltött napok emléke? Hogy miért én? Hogy miken gondolkodtam ott benn éjszaka, mikor mindenki aludt?
Túlérzékeny vagyok, ezt már sokan mondták, biztos igazuk is van. Tőle örököltem, ő ugyanilyen volt. Mikor öregember létére depressziós lett, szégyellte, sokan nem is értették. Így, még ha sokszor jobban is fájnak a dolgok, mégis büszke vagyok rá, hogy olyan érzékeny vagyok, mint Ő. Bárcsak mindent elmondhatnék neki, amit másnak nem tudok!
Hiányzol papi!!!
Én hiszek abban, Pilli, hogy akik, ha már nincsenek is közöttünk, de mégis annyira szoros kötelék kötött össze 2 embert, mint titeket, azt nem választhatja el semmi. Úgy gondolom, hogy igenis érzi, tudja, hogy szeretnél mondani valamit, és lehet legbelül Te is tudod, hogy mit válaszolna, szavak nélkül is akár, mert ez olyan kötelék, amit nem választhat el a halál sem.
VálaszTörlés