áááááááááááááááááááá

És igeeeeeeeeen!!!!!! Pancié az állás!!!!!!!!! JUhuuuuuuuuu, köszönöm a sok pozitív gondolatot!!!! Most elmegyek és iszom egy-két pohárkával!!!

Újra itt

Újra itt vagyok, eddig nem nagyon tudtam leírni a fejleményeket. Most viszont minden olvasómat arra kérem, hogy küldje a pozitív energiákat, Pancinak ugyanis holnap dől el, őt vagy a másik srácot választják-e a mérnök értékesítői pozícióra. Nagyon kell már neki ez az állás, hogy végre újra magára találjon. Izgulok, drukkolok, titkon remélek. Muszáj, hogy végre mellék álljon a szerencse és megkapja azt, amit már olyan rég óta megérdemelt. Úgyhogy kérlek Titeket, küldjétek az energiát:)

Nálam a helyzet változatlan, sokkal inkább aggódom Panciért, mint magam miatt. Sok-sok interjún vagyok már túl, írtam próbamunkákat, jövő héten pedig megyek egy interjúra, ami nagyon tetszene, remélem lesz is belőle valami. Nem csak azért lenne jó már minél előbb munkát találni, mert titkon még abban reménykedek, idén is el tudunk menni a tengerhez (tudom, gáz, hogy most is erre gondolok), hanem azért is, mert tegnap óta pszihológushoz járok. Nem bírtam már tovább a szorongást, a folytonos hányingert és éjjeli pánikrohamokat, úgyhogy a kezelőorvosom tanácsára elmentem tegnap Julika nénihez. Nagyon aranyos a néni, szerintem a hatvanhoz közelít és állítása szerint legalább már százötven éve diplomázott. Mikor odamentem, úgy gondoltam, talán el is fog küldeni, hiszen semmi olyan dolog nincs most, ami igazán felzaklatna a munkanélküliségen kívül, azt meg úgyis csak egy új munkahely tudja megoldani. Viszont pár perc és néhány érdekes, cselek kérdés után, kis sírásban törtem ki, a lelkemet mégis nyomják még a közelmúltban történt események nyomai. Meg kell tanulnom relaxálni, jóban lenni önmagammal, hogy újra az az életvidám, kemény csaj legyek, mint aki nem is olyan régen voltam. Kaptam házifeladatot is a dokinénitől, ma reggel már gyakoroltam is. Muszáj munkát találnom, mert jövő héten újra mennem kell és nem kicsit drága sajnos egy foglalkozás. De muszáj mennem.

Szóval akkor, pozitív energiákat Pancinak és mindenkinek legyen nagyon szép napja, mindjárt itt a tavasz és végre előkerülhetnek a szoknyák a szekrények mélyéről!!!!

Szakítás

Egyszer ennek is el kellett jönnie. Hétvégén már a levelezésbe sem tudtam belépni, ma pedig már láttam a facebookon, hogy megérkezett az utódom. Sokat nem vártak, a helyem még ki sem hűlt szinte, de máris megérkezett az újabb áldozat: a contant manager. Persze ő már egy menőbb kategória az én junior újságírómhoz képest. Eddig is szar volt a kirúgás, de ma még szarabb. Bár eddig is az volt, de ma már tényleg végérvényesen véget ért egy másfél éves időszak, annak minden jóságával és szomorúságával. És bár valóban utáltam a főnökömet, azért sok mindenkit szerettem ott és a munka is adott sokszor boldog perceket. Fura, szinte olyan érzés, mint egy szakítás. Másfél év hosszú idő. És a kilátások nagyon rosszak. Szomorú vagyok.

Julie és Julia

Nem tudom, ki látta már ezt a filmet, de ha még nem néztétek meg, mindenképpen tegyétek meg. Első körben azt hittem, ez is valami romantikus lányos film lesz, de mikor elkezdtem nézni, rájöttem, hogy tévedtem. Nagyon jó film, jól felépítették, és bár néha picit túl hosszúnak találtam, nagyon érdekes volt. Két eltérő, teljesen más ember, akik között ráadásul legalább hatvan év van, egy valami mégis összeköti őket: a főzés öröme. Mindeketten keresték a helyüket a világban, aztán a főzés megmutatta nekik az utukat. Nem akarok részletesen belemenni a film témájába, így talán nem is tűnhet túl érdekesnek, de a mélyebb tartalma az.

Szeretném, ha én is - hasonlóan hozzájuk - magamra találnék. Talán ezért is érintett meg ennyire ez a film, ezért találtam ennyire jónak, érdekesnek. Az életet legtöbbször tényleg a véletlenek irányítják: ki tudja, mi lesz belőlem? Talán tényleg az írás za én utam, vagy valami teljesen más? Ha hatvan év múlva visszatekintek erre az időszakra, mit látok majd? Elégedettt leszek azzal, amit elértem vagy örökre az a lány maradok, aki kergette az álmait, de sosem tudta megvalósítani? Vajon megtalálom majd a boldogságot és elégedettséget egy olyan munkában is, aminek nincs köze az íráshoz? Meddig érdemes még ezt az álmot kergetni? Bár tudom, érdemesnek mindig érdemes. De talán nem lenne-e több értelme, nem vezetne-e boldogsághoz az, ha keresnék, találnék valami mást is, ami kielégít szellemileg és lelkileg is? Vajon létezik ilyen? Hát sok-sok kérdés, amikre most még nem tudok válaszolni. Talán majd hatvan év múlva....

Életjel

Már akartam írni előző héten is, de erőm az nem volt hozzá. Kisbogyesz nagyon jól esett a kommented, jelentem, élek még, itt vagyok. Nem telnek még túl jól a napjaim a "szakítás" óta, bármennyire is gyűlölöm az ex-főnökömet. Másfél év azért mégis csak másfél év, kb. olyan ez, mint a szakítás. Magát a munkámat szerettem, a főnökömet ugye kevésbé, ez azért eléggé ellehetetlenítette a melót. Vannak jobb és vannak rosszabb napjaim, néha derűsen, máskor borúsan látom a jövőt. Főleg, hogy Pancinak sincs még munkája. Úgy gondolom, hogy sikerszéria következik most, mert ennél már nem lehet lejjebb, muszáj, hogy most már egyenesbe kerüljünk és gondtalan fiatal szerelmesek legyünk. Most éppen pozitív szakaszban vagyok, kb péntek óta, remélem ez a napokban sem fog változni. Munka az kevés van, főleg újságírói, de azért beadom minden lehetőségre, hátha hátha hátha.

Sajnos mostanában, mióta ilyen szar a hangulatom, nagyon sokszor pánikrohamom van. Főleg éjjel tör rám, leginkább akkor, mikor egyedül alszom. Nem részletezném milyen érzés, mert valahol szégyellem is, hogy ennyire görcsösen félek a hányástól, a rosszulléttől, a torokszorító érzéstől. Valahol jó is lenne kibeszélni, kiírni. Majd talán egyszer.

Megpróbálok gyakrabban jelentkezni mostantól, még ha nem is történnek nagy események az életemben, de azért majd írok.

Totál mélypont

Ma kirúgtak. "Szakmai okokra" hivatkozva. Ennél már talán nem lehet lejjebb.

Szülinap

Vasárnap lesz a szülinapom. Minden évben úgy várom azt a napot, amikor megszülettem. Biztos később, idővel már nem fogok annyira örülni annak, hogy egy évvel öregebb lettem, de most még nagy dolgot tulajdonítok neki. Emiatt minden évben bulit is szervezek :) Idén is nagyon készültem rá, több okból is. Ez a szülinap valamiért sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint eddig bármelyik. Valamiért azt gondolom, hogy ez a nap lezárja majd és elfeledteti az előző évet, a műtétet és az azzal járó borzalmas hónapokat, félelmet, rossz érzést. Nem akarom többé azokat a napokat, nem akarok éjjel ezzel álmodni, nem akarok többet szomorkodni. Szóval ezért nagyon várom a vasárnapot. Bár sok-sok barátom nem tud eljönni, azért én mégis nagyon várom. Legyen ez egy sokkal jobb év!!!